Vörös útvonalak
A londoni közlekedési vállalat, a Transport for London tartozik közvetlen felelősséggel a londoni fővárosi önkormányzat (Greater London Authority) útjaiért, melyeket együttesen a Transport for London úthálózatnak (TLRN) nevezünk. Ez London összesen csaknem 580 km hosszú stratégiai közútját foglalja magában, melyek mindegyike vörös útvonalként jelölt.
Vörös útvonal az az út, amelyen a megállást tiltó szabályok vannak érvényben, amit szimpla vagy dupla piros vonal jelöl. A vörös útvonalak először Londonban jelentek meg a sárga vonalas „várakozni tilos” vagy „rakodni tilos” szabályok alternatívájaként. 2016 óta a vörös utak bármely közlekedési hatóság által használhatók, és kisebb számú vörös útvonal már megtalálható a TLRN úthálózaton kívül, önkormányzati fenntartású utakon is. Azonban a vörös útvonalak nagyobb hányada továbbra is a TfL stratégiai hálózatának része („a TfL vörös útvonalai”).
London legfontosabb közútjai

Bár Nagy-London teljes közúti hálózatának csak mintegy 5%-a tartozik a TLRN-be, ezek az útvonalak bonyolítják London járműforgalmának több mint egyharmadát. Ha a londoni autópályákat is hozzávesszük, a teljes teherforgalom mintegy fele ezeken az utakon zajlik.
A TfL vörös útvonalai elengedhetetlenek London mozgásban tartásához, a TfL pedig különböző lépésekkel gondoskodik arról, hogy a vezetők betartsák a szabályokat. Elsődleges célunk nem a bírságolás, hanem a késések csökkentése, és próbáljuk tájékoztatni az embereket a vörös útvonalak jelentőségéről, hogy elkerülhessék a felesleges bírságokat.
A vörös utakon közlekedési táblák és útburkolati jelzések jelzik, hogy mit szabad, és mit nem. Ha nem tartja be a táblák és a jelzések szabályait, pénzbüntetés megfizetésére (PCN) kötelezhetjük.
Vörös útvonalainkon a következőket figyeljük:
- szimpla vörös vonalak;
- dupla vörös vonalak;
- parkolás és rakodás;
- sárga felfestéses kereszteződések és tiltott kanyarodási irányok;
- buszsávok.




Kerületi fenntartású utak

A londoni közutak nagyobb részét a kerületi önkormányzatok kezelik. A sárga vonallal jelzett közutakat, a parkolókártya-kiadókat, a parkolóautomatákat és a helyi lakosok parkolóit egyaránt a londoni kerületi önkormányzatok kezelik, nem pedig a TfL. (Néhány vörös útvonal szintén a helyi önkormányzatok kezelésében van, ez azonban egyértelműen kiderül az általuk kiadott bírságértesítőről). Ha ezen utak kapcsán van kérdése, vagy ezen utak használata során szabtak ki pénzbírságot Önre, forduljon a megfelelő önkormányzati hatósághoz, ugyanis ők fognak tudni segíteni Önnek.